Three poems by Ágnes Kali translated from the Hungarian

conscience

we’re quiet for a moment
don’t sing out loud in pubs
don’t make love in public places
i know it’s not the cold
but the winter
my fights that you too get tired of

every demon will break in once
nothing cries like an abandoned child
maybe everyone here is the same kind of slut
but i feel like i’m the only sick one

blessed are those who are forgiven
and forget they can’t anymore
if the medicine exhales from my body
i’ll be a dried up mother earth

in the morning i wake up boldly
like someone who finally labors with her own death
without any of the straining or cursing
they are happily born again

at night our bed becomes the operation table
you’ll be the doctor with the ugly face
the strength slips from me in shreds

you turn the machines off
i always tell you it wasn’t your fault
i didn’t learn to give birth in time

for a while we know nothing’s wrong
throughout the day we get used to ourselves
these are just silent winter routines
half asleep, you turn off the light
and while you dream, at least four times
i turn on the gas

narcissus

you seal time in wood,
I’m needed, he wants me—
slut, ladyslut, humanslut, everyslut.
stomach tense, clothes off,
i’m good, i’m not.
houseanimal, wildanimal,
i want to be your dog

*

what are you most ashamed of,
what do you want to take too far,
my hands proportion my back disproportion,
his hands certainty his back uncertainty.

*

only the best matter.
don’t bother asking, i won’t grow my hair out.
today i’m complicated,
sits on me, walks me up and down, watches the flowers,
the cerebra, streams.teeth grinding, squeaking, white enamel,
heels pressing on concrete, on mud,
calves sinking,
lustshadows,
rosepain,
white ecstasy.

*

last glance, blind glimmer,
God takes a picture, saves it for himself.
maybe I’d take back
the urgent race to heaven,
i could be lifted up another time,
i’d swing my legs,
and spit on you all,
blockheads
hicks.

mother’s milk

in the morning mom warms milk,
and the coffee scent hangs in the kitchen,
she sends me to get dressed,
to gather chestnuts, to work.

afternoon comes late, the telephone rings,
mom shrieks, leans against the piano keys,
silence pitch black,
every woman just sleeps with the notes.

second by second the fish repeat themselves,
I totter against the aquarium wall,
in the glass someone disappears,
death’s pretty
reflection.

mom’s office is silent,
the tree rustles over you,
she forgets the milk on the stove,
someone punches through the glass,
fish kiss underneath the pump.

a woman squeezes my hand,
through the keyhole I peer in and see someone:
dead, but I’ll cheer you up.

don’t be afraid, we’ll chop all the wood,
and make a big fire out of it,
I’ll cook fish, everyone will get some,
and there will be light, dance, music, noise.

in the morning a woman warms milk,
the child has to be fed.

BŰNTUDAT

csendesek vagyunk egy ideje
nem énekelünk torokból kocsmákban
nem szeretkezünk nyilvános helyeken
tudom hogy nem a hideg miatt
a tél az oka
a harcaim amikbe te is belefáradsz

minden démon be fog törni egyszer
semmi nem sír úgy mint a magára hagyott gyerek
és lehet hogy itt mindenki ugyanolyan kurva
de azt érzem csak én vagyok beteg

boldog aki ért a feloldozáshoz
és elfelejti hogy tovább nem lehet
ha egyszer kipárolog a testemből a sok szer
kiszáradt anyaföld leszek

reggelente bátran kelek fel
mint aki ma végre kivajúdta saját halálát
erőfeszítés és káromkodás nélkül 
boldogan születik majd újra

éjszakára az ágyunk műtőasztallá válik
te meg rosszarcú nőgyógyász leszel
cafatokban csúszik ki belőlem az erő 

leállítod a gépeket
mindig ugyanazt mondom hogy nem a te hibád 
én nem tanultam meg időben szülni

egy ideje tudjuk hogy nincsen semmi baj
napközben szoktatjuk magunkat
ezek csak néma téli rutinok
te félálomban lekapcsolod a villanyt
amíg alszol legalább négyszer 
magunkra engedem a gázt

NÁRCISZ 

egy fába zárod az időt.
én kellek, engem akar –
kurva, asszonykurva, emberkurva, mindenkurva.
gyomoridegem van, ruhám kibontva,
jól vagyok, nem vagyok.
háziállat, vadállat,
lennék kutya tenálad. 

*

mit szégyellsz a legszívesebben,
mit szeretnél túlzásba vinni,
kezem arányossága hátam aránytalansága,
keze bizonyossága háta bizonytalansága.

*

csak az arányok számítanak.
hiába kéred, nem növesztem meg a hajam.
ma bonyolult vagyok,
rám ül, fel-alá sétál, nézegeti a virágokat,
agyvelőt, patakot.
fogak csattogása, nyikorgó, fehér zománc,
betonba, sárba tapasztott talpak,
vádlik nyoma,
vágyárnyék,
fájdalomrózsa,
fehér kéj.

*

utolsó széttekintés, vakuk villognak,
isten fényképez, megörökít magának.
talán megbánom még
a sürgős mennybemenetelt,
fellendülhetnék máskor is,
lóbalhatnám a lábaim,
s fütyülhetnék rátok,
fajankó
paprikajancsik.

ANYATEJ

reggel anyu tejet főz,
kávéillat lappang a konyhában,
elküld, fel kell öltözni,
gesztenyét gyűjteni, dolgozni kell.

késik a délután, a telefon reccsen,
anyu billentyűkbe kapaszkodva sikít,
a csend barlangsötét,
és minden nő már csak betűkkel hál.

a halak két másodpercenként ismétlik magukat,
akvárium falára tapadva tátogok,
az üvegben épp megszűnik valaki,
szép tükröződése
halálnak.

anyám irodája hallgat,
fölötted megreccsen a fa,
anyám a tejet a kályhán felejti,
valaki ököllel töri be az üveget,
a halak a lefolyóban csókolóznak.

egy nő a kezemet szorítja,
a kulcslyukon keresztül kacsintok valakinek:
meghalt, de én majd vigasztallak.

és ne félj: kivágjuk az összes fát, 
nagy tüzet rakunk majd belőle,
halat sütök, mindenkinek jut majd,
fény lesz, tánc lesz, zene lesz, zaj. 

reggel egy nő tejet főz,
a gyereket meg kell etetni.


About the translator:

In 2016, Kristen Herbert moved from Chicago to rural Hungary to teach English. After learning the Hungarian language, she studied in a literary translation workshop at the Balassi Institute in Budapest. Her translations have been published in the Balatonfüred Translator’s Notebook (Füredi Fordítói Füzetek) and the Hungarian Literature Online journal. Today she lives and works in Budapest, though before she studied in Roosevelt University’s English and Creative Writing program. While in the States, she published her own work of fiction in Cleaver Magazine.

About the author

Ágnes Kali’s engages provocatively with difficult topics. Her first chapbook Opia (Ópia) reflects on her father’s suicide and coming of age in his absence. Ágnes Kali is a Transylvanian author, and her Hungarian-Romanian heritage is often reflected in her work. She is member of the Young Writers Association of Hungary (Fiatal Írók Szövetsege), though she tries to separate her youth from her identity as a writer. Ágnes Kali’s collection of verses has gained repute since its publication in 2018. Prior to Opia, several of her poems and reviews were featured in Helikon, a Hungarian language review based in Cluj-Napolca that deals with literature and the arts. She currently works as a freelance writer and dramaturg in Cluj-Napolca, Romania.

Back to Top